Tojcsi mese 16

A tizenhatodik – amiben Tojcsi szavazásra kerül, de legesleg lesz

Reggel óta esett. Néha ugyan elállt egy kis időre, akkor azt hittük végre kisüt a nap, de nem. Mindjárt jött egy újabb fekete felhő, villámlással, égdörgéssel és egyszer még apró jégdarabokkal is. Úgy kopogott az ablakon, mint ha kaviccsal szórta volna valaki.
A Nagyi szerint most vitte el a vihar a lekvárunkat. Mert, hogy a jég leverte a fákról a kis barackokat, a sok esőtől pedig az eper megy tönkre, pedig már a múltkori fagy is nagy károkat okozott.
Szóval a Nagyi szerint nem lesz lekvár, vagy olyan sokba fog kerülni, hogy kedve nem lesz hozzá. Nekem viszont volt, így aztán kértem is a Nagyitól egy szelet lekváros kenyeret, még egy-két üveg maradt a múlt éviből, azzal nekiültem a konyhaasztalnál elmajszolni.

Az eső zuhogott, ettől aztán minden olyan szürke volt, hogy nem is volt kedvem semmit sem csinálni. Csak ültem a konyhában, lóbáltam a lábam és lassan, hogy minél tovább tartson, eszegettem a kenyeret.

Tojcsi ott ült velem szemben az asztalon, de rajta is látszott, hogy ettől az időtől minden baja volt. Fordult jobbra, dőlt balra és csak nyűglődött, de nagyon. Persze, őt a lekváros kenyér nem érdekelte, attól, hogy én elfoglaltam magam a majszolással, ő csak még jobban unatkozott.

– Ehetnél gyorsabban is – mordult felém.
– Hová sietsz? – kérdeztem vissza –, vár valaki?
– Csak unatkozom. Legalább beszélgess velem! – folytatta a nyüglődést.
– Jó – mondtam. – Beszélgessünk. Te kezded.
Így ültünk jó hosszan, egy szót sem szólva egymáshoz. Érdekes beszélgetés volt.
– Most akkor nem beszélgetsz? – kérdezte Őmogorvasága.
– De, éppen annyit, mint te velem.
– Az nem ugyan az! – jelentette ki. – Ha te nem beszélsz velem, az nem olyan, mint ha én nem beszélek veled. Annyira nem olyan, hogy egészen más. Ha te nem beszélsz velem, az nem jó nembeszélgetés.

– Miért, azt gondolod, ha te nem beszélsz velem, az jó?
– Nem, az más. Az akkor van, mikor éppen nem jut semmi az eszembe. Az olyan „nincsötletem” nembeszélgetés, nem pedig olyan „nincskedvem” nembeszélgetés.

– Kedvem nekem is lenne – próbáltam valahogy megbékíteni – csak egy okos gondolatom sincs ebben a szürke időben.
Tojcsi legyintett egyet, keresztbe rakta a lábát, nekidőlt az asztalon lévő lekvárosüvegnek és becsukta a szemét. Így merengtünk, továbbra is szótlanul.

Anya mentette meg a helyzetet.
– Hahó, MaszatPeti! – felkiáltással viharzott be a konyhába. – Lekváros az orrod hegye! – állapította meg és közben nyomott egy puszit a fejem tetejére, aztán lassan, a nagy pocakját fogva lecsüccsent mellém a másik székre.

Szép nagy lehetett már a kistesó, aki Anya hasában lakott, legalább is a pocak méretéből így látszott. Anya szerint már nem sokáig lesz ott, néhány hét és megszületik. Nem is csodálom, hogy nem akar bennmaradni, nagyon szűk lehet a hely, ő meg rég kinőtte. Időnként majd kirúgta Anya hasát, a lábacskái kidudorodtak a pocakja oldalán.

– Na, szóval, lekvárkirálynő, találtam neked egy kis elfoglaltságot!
Érdeklődve néztem rá, ezen a napon minden unaloműző dolog érdekelt.
– Rajzolni még mindig szeretsz, ugye?
– Ühüm – mondtam, éppen a hüvelykujjam lenyalogatása közben.
– Mit kell rajzolni?
– Nyarat – mondta Anya leegyszerűsítve a dolgot.
– Nyarat??? – mutattam az ablakra, amit éppen apró jégdarabok csapkodtak. – Itt nincs nyár!
– De lesz, nyugi, jó meleg nyár lesz. És egyébként is, most nem strandra kell menni, hanem lerajzolni, hogy mit csinálsz nyáron, vagy mit csináltál a múlt nyáron, ami nagyon tetszett.
– Fagyiztunk Apával a strandon! – jutott eszembe azonnal. – Tudod, amikor olyan nagy gombócokat adtak, hogy alig bírtam el!
– Tudom, rám is csöpögött belőle bőven – mosolygott Anya, emlékezve arra a ragacsos délelőttre.
– Valami ilyesmit kellene lerajzolni, és beküldjük egy rajzpályázatra.
– Milyen pályára? – ezt a pályaizé dolgot nem értettem. – Focipályára?
– Nem pályára, hanem pályázat. Olyan versenyféle. Most jött egy üzenet a telefonomra, hogy van egy ilyen pályázat. Beküldik a gyerekek a rajzokat és akkor vannak okos nénik meg bácsik, ők a zsűri, és eldöntik, hogy melyik szerintük a legszebb rajz.
– És azt hogy döntik el? Mikor a Zsófival mi képeket nézegettünk az oviban, sose tudtunk megegyezni, a Zsófinak mindig más tetszett, mint nekem.
– Szavaznak. Mindenki a saját véleménye szerint, és amelyik rajzra a legtöbben szavaznak az lesz a nyertes.
– Aha, szóval ez így megy. Ha valamire sokan mondják, hogy szép, akkor az szép. Ha kevesen, akkor nem szép, és még akkor sem, ha szerintünk szép lenne– foglaltam össze a dolgot. Anya elgondolkodva nézett rám.
– Tudod kislányom, így mennek a dolgok. Másoknak nem mindig az tetszik, ami nekünk. De most – derült fel az arca újra, – Most a rajzolással foglalkozzunk! Benne vagy?

Mivel a lekváros kenyér már elfogyott, benne voltam.
Hónom alá csaptam Tojcsit és bevonultunk a szobámba.
Ezen a rajz dolgon azért jól elgondolkoztunk Tojcsival. Zuhogó jégesőben sehogy sem sikerült nyári hangulatot teremteni, pedig a rajzlapon nem csak egy hatalmas adag fagyit akartam megörökíteni, persze Anya ruháját nem említve, amit telecsöpögtettem. Valami más kellett volna, de nem jutott semmi eszembe.
Ültem törökülésben a rajzlap előtt egy ceruzával a kezemben és nem történt semmi.
– Na, majd én segítek – elégelte meg a dolgot Tojcsi. – Nézzük, mit lehet csinálni a nyáron?
– Na, mit lehet?
– Meleg van, süt a nap, irány a strand! – mondta Tojcsi és nekilátott berendezni egy rögtönzött strandot a szoba közepén.
– Itt a víz – mutatott egy világoskék reklámszatyorra, amiben egyébként babaruhák szoktak lenni, de azokat kiborította belőle.
– Szóval, a víz partján vannak a napozók. Itta napágy – hajtotta szét egy mesekönyvemet –, ezen napozom én. De hol a napernyőm, meg a napszemüvegem?
– Hát, azt nem tudom – tártam szét a kezem, de aztán megakadt a szemem egy kis papírnapernyőn. Egy szülinapos tortaevős zsúron ez díszítette a sütimet. – Itt a napernyője, uram!
– Oh, köszönöm, kisasszony! – búgta Tojcsi, elváltoztatva a hangját, olyan mély felnőttesre.
– És a napszemüveg?
– Annak meg ez jó lesz – talált egy kis fekete szalagdarabkát a ruhák között, azzal végigdőlt a rögtönzött napozóágyon, mint egy filmsztár a medence partján.
– Lehet festeni, én most modellt állok….izé ….fekszem neked! – kaptam meg az engedélyt.
A rajz aztán egész jól sikerült, Anyának is tetszett, meg a Nagyinak is. Még Andris is megdicsérte, mondván, hogy egész jó egy dedóstól. Persze ezért most nem voltam mérges.
– Ha már ilyen jól sikerültem – mondta Tojcsi rábökve a rajzon arra a napszemüveges sárga valamire, akitől alig látszott a vízpart–, akkor akár szavazhatnánk is, mint a zsűri.
– Mire szavazzunk? – kérdeztem.
– Hát a legszebb modellre, aki a rajzon látszik!
– És kik közül lehet választani? – kérdeztem –, az igazi szavazáson több rajz szokott lenni, azok közül választ a zsűri. Ezt mondta Anya. Ki lesz a többi?
– Ki lesz, ki lesz…. én leszek csak. Most ez van, rám lehet szavazni. Értve vagyok?
– Na, akkor – tette fel újra a kérdést–, most hajlandó vagy szavazni, vagy nem?
– Jó – adtam meg magam –, szavazzunk!
– Tatata! – trombitálta Tojcsi – Figyelem, figyelem! Indul a nagy szavazás! Ezennel megválasztásra kerül a nyár legszebb – itt kihúzta magát –, legsportosabb – most megpróbálta behúzni a hasát –, strand modellje! Indul a szavazás! Ki szavaz rám?
Ezzel jelentőségteljesen rám nézett. Nem pontosan tudtam, mit kéne tennem.
– Ki szavaz rám??? – emelte fel a hangját és tette fel újra a kérdést, de már olyan szúrós tekintettel nézett rám, hogy valamit csinálnom kellett.
– Esetleg én? – kérdeztem halkan és felemeltem a jobb kezemet.
– Igen, igen! Köszönöm, kedves nézőink, a szavazást ezennel lezártuk! – mondta fennhangon Tojcsi és büszkén tekintett körül a szobán.
Nem volt vitás, ő nyerte a legtöbb szavazatot. Hát így lett Tojcsi a „leg”, vagy akár a „legesleg” is ma délután!


Olvasd el a többi mesét is!

Olvasd el többi cikkünket is:

Kilövésre felkészülni! »

Mit hozzon a nyuszi? Húsvéti ajándékötletek »

Barbie: 65 éves a stílusikon, aki több, mint csak egy baba »

Összes cikkünkért kattints ide »