A tizenhetedik – amiben, az iskolában Andris gördeszkájáról értekezleteznek

Kiültem a terasz lépcsőjére Tojcsival. Mióta jó idő van az olyan állandó helyünk lett. Persze, ha jött egy vihar – ami elég sűrűn előfordult –, akkor felkaptam Tojcsit és bemenekültünk a konyhába.

De most nem dörgött, nem villámlott, sehol egy felhő, sütött a nap. A terasz lépcsője több dologra is jó volt. Ha olyan kedvem akadt, kihoztam a babáimat és itt játszottam velük.
El lehetett képzelni, hogy emeletes házban laknak. Volt földszint, aztán a lépcső az emelet és a terasz volt a tetőtér. Mint Zsófiéknál.
Zsófi az ovis legbarátnőm, már meséltem róla. Ők emeletes házban laknak és Zsófi szobája fenn van a tetőtérben. Az egész kertjüket belátni az ablakából, még a szomszéd kertből is egy picit.

Nálunk nincs emelet, a Nagyi szerint jobb is, mert semmi kedve lépcsőt mászni, csak egy padlásunk van, ahová Apa szokott néha felmenni. Persze csak akkor, ha Anya szól neki, hogy hozzon le vagy vigyen fel valamit, amire éppen a lakásban nincs szükség. Van ott mindenféle régi kacat, meg a bébi ruháink, aztán a babakocsim is odakerült, meg egy konyhai szék, aminek kijött az egyik lába, de Apa azt mondta, majd megcsinálja.

Néha a terasz is úgy szokott kinézni, mint a padlás, ha kihordom a játékokat, de most csak ketten üldögéltünk Tojcsival.
A terasz lépcsője jó megfigyelő hely is. Mindent látni, hogy ki, mikor jön-megy, a Nagyi mikor jön meg a bevásárlásból, Apa a munkából vagy Andris a focizásból. Lehetett figyelni a járókelőket az utcán.
Néha azt játszottam, hogy megpróbáltam kitalálni, hogy honnan jöttek, vagy hová mennek, vagy éppen azt, hogy mi lehet a munkájuk.
Ha nem volt éppen ovi valamiért, akkor délelőtt sok ismerős arcot láttam.
Jött a postás bácsi, ő minden nap végigmotorozott az utcán, meg-meg állva a postaládáknál, hogy berakja a leveleket, amit valahol messze élő nénik és bácsik küldtek. A motorja hangjából tudtam, hogy melyik háznál áll meg és melyiknél nem. Mikor megállt, akkor elhalkult a motor, lassabb lett a kattogása, aztán felgyorsult és jó hangos is lett, mikor újra elindult. Hangos, halk, hangos, halk, pöfög, kattog, pöfög, kattog. Így járta végig az utcát. Mikor a közelebbi házak valamelyikénél állt meg, még a kapucsengő hangját is hallottam. Ha olyan Nagyon-nagyon Fontos levelet hozott, akkor azt nem dobta be a postaládába, hanem becsöngetett és a kezébe adta annak, akinek küldték. Persze ilyenkor többet pöfögött a motor a kapu előtt, mert még valamit írnia is kellett egy papírra.
Ahogy megnyomta a csengőt, már pontosan tudtam, melyik háznál jár éppen. Mindenhol más volt a csengő hangja. A szembe lévő házban, mint ha kis csengettyűk szóltak volna, mellettük a nagy harang mondta, hogy bimm-bamm, a szomszéd néninél olyan csengő volt, mint ami Anya biciklijén, az eggyel odébb lévőben pedig zene szólt, ha a postás bácsi megnyomta a gombot.

Persze nem csak a postás bácsi csengetett, jött néha a vízórás bácsi, vagy a gázórás néni, ők arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi vizet ittunk meg, vagy, hogy mennyit pancsoltam el a kádban, vagy mennyi gáz fogyott a konyhában a palacsintasütéshez. Ha ők jöttek, mindig volt náluk egy kis fényképezőgép és azzal csináltak képeket a vízóráról, ami a föld alatt volt egy lyukban, jó nagy vas fedővel lezárva, vagy a gázéról, ami az előszobában volt a falon. De csak arról, másról nem. Még rólam se, pedig kérdeztem egyszer a vízórás bácsit, de csak nevetett és azt mondta, hogy ez nem olyan fényképezőgép, viszont pancsoljak kevesebbet, mert jó sok vizet elfogyasztottunk. Aztán mondta ezt a Nagyinak is, mert ő volt itthon akkor. Lett is belőle nagy felfordulás, egészen estig, míg Apa haza nem jött, Anyával együtt arról beszéltek, hogy mi lehet, amitől sok víz fogy. Én mondtam, hogy egyszer véletlenül kihúztam a fürdőkádból a dugót fürdés közben, és újra kellett vizet engedni, mert az üres kádban üldögéltem, de ezen csak nevettek, Anyavigasztalt, hogy nyugodjak meg, nem én miattam sok a vízszámla.
Aztán Apa hazajött és kitalálta mitől lehet. El kellett zárni minden csapot a házban, hogy ne folyjék a víz sehol. Aztán még a mosógépet is ki kellett kapcsolni, pedig Anya jól telerakta ruhával, de az is folyatta a vizet. Mikor aztán sehol nem folyt a víz, Apa kinyitotta azt a lyukat, amiben a vízóra volt és megnézte. „Ez bizony forog, ha lassan is. de forog” – mondta. Én is belenézhettem a lyukba, ott volt az az izé, ami a vizet mérte és azon volt egy kis forgó karika. „Ha az forog, valahol folyik a víz” – magyarázta Apa.
– De hol? – kérdeztem–, elzártunk minden csapot.
– Majd mindjárt rájövünk – mondta és odament a kerti csaphoz, amiből locsolni szokott, meg az autót is mikor mosta, onnan jött a víz. Egy cső állt ki a földből és annak a tetején volt a csap. Apa odahajolt a csőhöz annyira, hogy a füle a csőhöz ért. Aztán odaintett engem is.
– Hallod? – kérdezte, de nem hallottam. – Figyelj erősen!
Jól odanyomtam a fülem a csőhöz és akkor valamit meghallottam. Valami halk sustorgás hallatszott a csőben, mint ha gyenge szél fújna benne.
– Hallom, susog valami.
– Na, akkor meg is van a bűnös – mondta Apa, és ebből nagy gödörásás lett. Jött az utcából egy bácsi, aki értett a csövekhez, ástak Apával egy lyukat a kerti csapnál és ott a föld alatt kicseréltek valamit, ahol eddig elfolyt a víz.
Akkor nem a kádban pancsolás miatt volt, megnyugodhattam.
A terasz lépcsője egy ilyen hely volt, minden fontos dologról tudtunk Tojcsival. Ha pedig valamit nem tudtam, valakitől meg lehetett kérdezni.

– Ma miért nincs iskola? – kérdeztem Andrist. Azt láttam, hogy focizni volt, mert csupa földes volt a rövidnadrágja meg a térdei is.

– Elestél?
– Kicsit – mondta.
– Hát, ez nem kicsinek néz ki! Csupa föld vagy!
– Ja, előfordul – mondta, de elkezdte lecsapkodni magáról a koszt, aztán lehuppant a lépcsőre mellém. – Be kellett csúszni!
Andrisnak mindig be kellett csúszni. Az olyan, hogy ha a kapujuk felé jött valaki a labdával, hogy ne tudja berúgni, Andrisnak el kellett előle rúgnia a labdát. Ez meg van, amikor csak úgy sikerült, ha oldalról, csúszva pöckölte ki a másik fiú elől. Persze ilyenkor csupa piszok lett. Meg néha kék foltjai is lettek a combján, láttam.
– Hát igen. Ha be kell csúszni, akkor be kell – bólogattam, hogy lássa, mennyire értek hozzá. – És miért nem volt ma iskola? – tértem vissza a kérdéshez.
– Értekezlet van. –
Ilyenről már hallom. Ha értekezlet van, akkor csak a tanító nénik mennek iskolába, mert valamit jól meg kell beszélniük.
– És miért van értekezés?
– Értekezlet, nem értekezés – javított ki komolyan. Persze, neki már tudnia kell, ő iskolás. – Most beszélik meg, hogy kinek milyen lesz a bizonyítványa.
– És a tied milyen lesz?
– Csak jó lehet – húzta ki magát.

– Akkor meglesz a gördeszkád? – kérdeztem, mert tudtam, hogy Andris azt szeretne kapni.
– Hát ezt meg honnan tudod?
– Hallottam, ahogy Anya beszélte Apával, hogy a jó lesz a bizonyítványod, akkor lehet gördeszkád. Persze a Nagyi szerint túl veszélyes, de Anya mondta neki, hogy ő is mindenféle veszélyes dolgot csinált gyerekkorában, úgy, hogy a Nagyi nem is tudott róla, akkor már inkább egy gördeszka. Meg hogy úgyis kipróbálnád a barátaidét.
– Hát, hogy te miket hallasz– csodálkozott el Andris.
– Igen – mondtam büszkén, magamhoz szorítva Tojcsit –, mi mindenről tudunk, ami itthon történik. Vagyis majdnem mindenről. Vagyis sok dolgokról.
– Na, mik derülnek ki az ember a kishúgáról – vigyorgott Andris – kész kémközpont vagy!
Ezt nem tudtam, hogy jó vagy rossz
– Kipróbálhatom majd? – tértem a lényegre.
– A deszkát?
– Leesnél róla azonnal – nevetett.
– Bringázni is megtanultam – ellenkeztem, és ez igaz is volt, mert egy jó ideje nem estem már el.
– Előbb meg kell kapni, aztán majd meglátjuk – kezdett engedni.
– Most akkor igen vagy nem? – nem hagytam a dolgot, nekem válasz kellett.
– Na, jó, legyen – adta fel –, kipróbálhatod. Most így már jó?
– Jó, akkor remélem jó lesz az a bizonyítvány.
– Jónak kell lennie – mondta és ezzel felállt. – Na, én léptem, szia hugi!

Megint kettesben voltunk Tojcsival.
– Én is kipróbálom – mondta Tojcsi.
– Az nagyon nagy neked – ellenkeztem –, fel sem tudnál mászni rá!
– De igen, majd meglátod!
– Jó – legyintettem rá, és elgondolkodtam, láttam e már plüssjátékot gördeszkázni, de ne jutott ilyen az eszembe. Persze Tojcsi egészen más. Beszélő plüssjátékkal se találkoztam még. Na, majd meglátjuk, csak legyen jó Andris bizonyítványa!